HTML

AlternaTiva

gondolatok, érzések, események, miegymás

Friss topikok

  • böggyi (törölt): :) (2010.03.13. 22:17) Első
  • böggyi (törölt): Emlékszem, ott voltam nálad akkor, mikor hívtak a kollégáid:) S eléggé sokat beszéltél nem magyaru... (2010.03.13. 22:12) É finito
  • alternativa: No para...Inkább amiatt aggódj, hogy hazamenjek egyáltalán. Megőrülni: ckeck :) (2009.09.13. 00:14) Bolondok
  • alternativa: Az magától értetődik...Reggel mikor felkelsz, kávéhoz, sörhöz. Ajánlott: óránként egyszer. (2009.09.13. 00:11) To do list
  • dixina: AT arra a napra pontosan emlékszem, amikor a FaceBook előtt csücsülsz, és Nebazmeg-olsz :) És után... (2009.09.12. 00:36) Napjainkban

Linkblog

La Famiglia

alternativa 2010.02.08. 18:35

Néha úgy érzem a családdal csak a baj van.

Nem szándékozom kiteregetni a családi szennyest, kissé kényelmetlen és hosszú lenne. De annyit elmondhatok, hogy a mi családi botrányainkból elég fasza kis brazil-szappanoperát lehetne forgatni. Legalább mondjuk egy 1000 részeset. Vannak itt zabigyerekek, botrányos válások, megcsalás, minden amit akarsz. Időről-időre újabb érdekes és néha kétségbeejtő dolgok derülnek ki.

A legutolsó múlt héten.

Előtte egy jó tanács: soha-de-soha NE ebédeljetek kettesben valamelyik szülőtökkel! Komolyan.

Én elkövettem múlt héten ezt a hibát. Édesapám felhívott, hogy az éppen aktuális barátnőjét felhozza kocsival Pestre és ha van kedvem akkor ebédeljünk együtt. Ingyen kaja. Miért ne? Megmondom miért. Kiderülhet, hogy esetleg van egy idősebb féltestvéred.

Nos velem ez történt. Apám csak úgy félvállról közli velem, hogy van egy bátyám.

Persze voltak korábban is családi pletykák erről. De a pletyka az pletyka és amíg nem az érintett szájából hallod, addig nem is akarod elhinni. Most már kénytelen vagyok.

Persze lehet jönni azzal, hogy minek fújom fel ennyire a dolgot. Ha 20 évet kibírtam anélkül, hogy tudtam volna róla, most minek csinálom a fesztivált. Ez egyszerű. Elvből.

Ha tetszik, ha nem a genetikai állományunk valahol összekapcsol bennünket. Még ha nem is egy anyától származunk. Ráadásul a fiúnak, a bátyámnak, apa nélkül kellett, az USA-ban felnőnie. Már ez is vérlázító a számomra. De ha még ettől el is tekintünk, akkor is van egy racionális oldala is a dolognak. Sok betegség genetikailag öröklődik. Legalább annyit megérdemelne, hogy ezekről értesüljön.

Röviden: apám egy igazi fasz. Én meg felvettem a bátyámmal a kapcsolatot. Köszönjük internet.

Szólj hozzá!

Első

alternativa 2010.02.03. 06:31

És álljon itt az első történtet. Több szempontból is. Első nagy szerelem, első szexuális élmény, első sztori.

Igyekszem nem hosszú lére ereszteni a dolgokat. Mindenkinek volt első szerelem, első szex és minden ami ehhez kell. Még minden új. Az ég kékebb, a fű zöldebb, a partner jobb. Röviden a naivitás mindent legyőz.

A történet keletkezésének idején 13 éves voltam, Gyula (ahogy ugye a pasikat nevezzük) 14. Együtt jártunk edzésekre már vagy 3-4 éve, de kb ekkor kezdtük el magunkat felfedezni, eljárni szórakozni és persze a másik nemet. (megint csak zárójelben, nagyon csúnya kislány voltam, akinek nem néztek be a szoknyája alá a fiúk, de kb ekkortájt kezdtem el „megszépülni”, így örültem, hogy valaki felfigyelt rám) Edzések után rendszeresen kijártunk a közeli parkba cigizni meg bandázni a srácokkal. Sokat beszélgettünk és néha sokáig is kint maradtunk. Néha Gyulával kettesben. Körülbelül 2 hónap múlva már együtt jártunk. Nem volt nehéz dolgunk. Szüleink már ismerték egymást régebbről, az egész baráti társaság megegyezett. Végzősök voltunk az általánosban. Mi voltunk a menők :). Az első felvonás nem tartott sokáig. Karácsony előtt szakítottunk. Ne kérdezze senki miért, nem emlékszem, Akkoriban még ártatlan voltam. Még a pettinget sem próbáltuk ki. (most már cikinek tűnik...)

A második felvonás nagyjából egy év múlva kezdődött. Ugyanabba a gimnáziumba vettek fel minket, de nem egy osztályba, így már nem csak edzéseken találkoztunk, hanem a suliban is. Sokáig nem nagyon szóltunk egymáshoz. Túl kínos lett volna, azt hiszem, de egyszer csak megváltozott a helyzet. Mindketten kezdtünk kinyílni a világnak és újra beszéltünk egymással. Nem kellett sok idő és a suli-bálon összejöttünk. Gimnazisták voltunk. Úgy gondoltuk, hogy miénk a világ.

Együtt jártunk szórakozni. Egyre sűrűbben és természetesen ittunk is rendesen. Mint tudjuk az alkohol kiváló libidófokozó. Nem kellett sok és a garázsukban, a kocsiban találtuk magunkat. Még semmi szex, csak petting. Tudjátok, az ismerkedési fázis.

Egyre sűrűbbek lettek ezek a garázsos esték. Először csak szombaton, majd péntekenként, végül edzések után. Nagyjából fél évig tartott mindez. Majd következett az unióba lépésünk éjszakája. Veszprémben voltunk vidékbajnokságon és a győzelmet megünneplendő úgy döntöttünk megünnepeljük. Lefekszünk egymással. A részletekkel nem akarok senkit terhelni. Olyan volt amilyennek lennie kellett. Ennyi elég legyen.

Innentől jött a fekete-leves. Gyakorlatilag alig feküdtünk le egymással. Valami megváltozott. 2 héten belül szakított velem, azzal a felkiáltással, hogy már nem érez semmit. Bár valamiért fontosnak tartotta, hogy kiemelje, fontos volt neki, hogy én legyek az első. Természetesen összetörtem, nem értettem az egészet. Ma már tudom, hogy naiv voltam és csak az volt a fontos neki, hogy meglegyen az első, bármi áron. Körülbelül fél évembe telt mire helyrepakoltam az önértékelésemet.

Ma már csak nosztalgiaként tekintek vissza, ugyanakkor hálás is vagyok. Az utána következő nyár sok változást hozott az életembe. Teljesen megváltozott a világképem és a tapasztalatok is elkezdtek gyűlni.

De ez már egy másik sztori.

1 komment

Változások

alternativa 2010.02.03. 05:56

Bekövetkezett az, amitől évek óta távol tartottam magam. Mármint kilométeres távolságban. Hivatalosan is tartós kapcsolatban élek. Ilyenre az elmúlt 3 évben nem volt példa. Miután a „vőlegényem” sikeresen megcsalt, majd ezt bőszen az orrom alá is dörgölte,nem nagyon volt kedvem bárkivel is közelebbi kapcsolatba keveredni. Egy agyturkász biztos hosszasan tudná ecsetelni mi bajom, de maradjunk annyiban, hogy egy szép erős kis burkot produkáltam a szívem köré, amin nem hatolhatott át senki és semmi. Így volt a legegyszerűbb megvédeni saját magamat. Persze a jót én sem vontam meg magamtól. Többnyire egyéjszakás kalandokba keveredtem, vagy egyéjszakásnak induló rendszeres szexszel járó kapcsolatba. Maga volt az élvezet. Semmi érzelem csak tömény orgazmus.

Hogy most mi történt? Nem tudom. Találtam valakit aki megtalálta a hibát a burkomban és nem szégyellte áttörni azt. Úgy hiszem hatalmas mázlim van ezzel a fiúval. Tényleg. Egy városból származunk, még ugyanabba a gimibe is jártunk, persze néhány év csúsztatással. Itt Pesten a baráti társaságainknak van egy jelentős keresztmetszete, hasonló az érdeklődési körünk, jókat tudunk beszélgetni és nem utolsó sorban csodálatos az ágyban. Bár van néhány kényes téma, amit nem tudom, hogyan fogunk tudni megbeszélni.

Az igazi rémálom mindig az a kérdés: és neked hány szexpartnered volt eddig? Lehet, hogy csak nekem okoz ez fejfájást, de kicsit kényelmetlenül érzem magam, amikor a partner mondjuk egy 1 és 10 közé eső számot mondd, azt is kissé szégyenkezve. Nekem mit kellene ilyenkor mondani? „Lassan ütöm a félszázat” vagy „Lánnyal vagy fiúval?”. Mit ne mondjak nem éltem eddig jó kislányként. Nem is tudnék pontos számot mondani. Lehet van olyan, akire nem is emlékszem. Bár igazán szégyenkezni nem tudok miatta. Csak kicsit kínos. Mit mondasz egy olyan srácnak, akivel kicsit hosszabb távra tervezel.

Természetesen jó az őszinteség és szükséges is. De mi van, ha elijeszted? Mi van, ha beparázik vagy ha csak egyszerűen elkönyvel egy kis kurvának (majdnem igaz is, pénzért sosem csináltam ugyan) és lelép?

Ezért gondoltam azt, hogy néhanapján, csak hogy könnyítsek a lelkemen, no meg számolgassak kicsit, megosztom itt a pasikhoz kapcsolódó történeteket. Természetesen anonim módon. Ha valaki, netalántán magára ismer, akkor bocsi. Hátha így könnyebb lesz egyszer kimondani a számokat.

Mit mondjak még. Új év, új élet.

 

Szólj hozzá!

É finito

alternativa 2010.02.03. 05:33

Már egy ideje tartozom ezzel a történettel, illetve azzal, ami azóta történt...

Az utolsó nap Bolognában. Fantasztikus élmény volt.

Reggel viszonylag korán elhagytam a szállást és leraktam a bőröndömet a vasútállomáson. Valahogy nem volt kedvem egész nap a táskámat húzogatni magam után. Majd elmentem egy kis sétát tenni még a városban egyedül. Fotókat készítettem, rajzolgattam, talán még egy verset is írtam. Valahogy el kellett töltsem az időt, amíg Bozont nem végez a szigorlattal. Ebédidő környékén kiültem a könyvtár elé, a Piazza Nettunora. Sütött a nap, meleg volt. Az emberek ültek a lépcsőkön beszélgettek, nevetgéltek, napoztak vagy éppenséggel, minő meglepő, ettek. 2 óra magasságában jelent meg Fede, öltönyben, frissen a vizsgáról. Megint meg kellett állapítani, hogy nem szívbajosak az olaszok, legalábbis akiket ismerek. Fusto se szó, se beszéd elkezdett átöltözni a tér közepén, mert „kényelmetlen volt az öltöny”, de a legmeglepőbb az volt, hogy senkit nem érdekelt. Mintha minden nap félpucér férfiak öltözködnének a főtéren. No comment.

Azt hiszem a hely és időspórolás, meg a lassan megkopó memória miatt csak címszavakban írom le azt a délutánt.

Ebédidő. Bozont éhes. Menjünk pizzázó, ami éppen zárt. Kaja nincs, sör van. Iszunk. Park. Beszélgetés. Fűben fetrengés. Magyarországról mesélés. Ledöbbentés magyar sör árakkal. Menjünk tovább. Kocsma. Aperitivo-sör combo, de csak mert van hozzá kaja. Útravaló sör. Út közepén Gaudeamus Igitur éneklés. Röhögcsélés. Szivar vásárlás. Tovább kocsmázás-sétálás. Viccelődés. Nosztalgiázás. Kulturális különbségeken merengés. Piacon régi könyveket nézegetés (volt magyar is :)). Vasútállomás felé baktatás. Jegyvásárlás. Még mindig van egy kis idő. Még egy sör. Még egy amaretto. Furcsa beszélgetés Bozont mamájával. Búcsúzás.

Mindig ez a legnehezebb. Legutóbb hetekig nem voltam önmagam. Nem tudhattam mikor térhetek vissza, mikor látjuk egymást legközelebb. Most legalább az egy éven belül ott volt segítségként.

A visszaút hosszú volt és unalmas. Ámbár találkoztam egy brazil sráccal, aki Barcelonában él és dolgozik. A legjobb: van közös ismerősünk. Az én drága Davidem. Hosszú történet az is. Talán majd egyszer mesélek róla.

Kisebb késéssel értem csak haza. Köszönjük MÁV. De amint beléptem az ajtón, csörgött a telefonom. Egy volt kollégám telefonált, hogy pár órán belül Bolognában lesznek és ha még ott vagyok akkor este összefuthatnánk. Már nem voltam ott. Pedig szívesen maradtam volna még, nos, örökké.

De hazajöttem. Azóta eltelt néhány hónap. Meg kellett nekem is emészteni a kint történteket, na. Rájöttem, hogy egyedül utazgatni a legjobb. Magadra vagy teljesen utalva. Neked kell szállást, utazást, kaját intézni. No meg estére ivópartnereket találni. Teljesen más arcát találhatod meg így egy-egy városnak vagy országnak. Sokkal közvetlenebb és barátságosabb kép az, ami az „átlag, csordaszellemű” turistacsoportoktól mentes.

És azóta? Fedével és a néhány újdonsült baráttal azóta is heti szinten beszélünk. Fulvi például lediplomázott. Ezúton is gratula neki. És a legjobb: 2 hét múlva újra ott lehetek a világ egyik legcsodálatosabb városában, ha csak egy szombat estére is.

Úgyhogy: vigyázz Bologna!!Jövök! :)

 

1 komment

Kapcsolatok

alternativa 2009.09.18. 16:07

Az utóbbi időben kezdtem elfelejteni milyen az igazi másnaposság. Az utóbbi hónapokban nem volt jellemző, hogy túl sokat ittam volna. Inkább a pár sör a haverokkal típusú ivászatot részesítettem előnyben, így kb esélytelen volt egy komolyabb fejfájás vagy szédülés. De emberek, ez a tegnap esti ivászat!

Jujj, mielőtt elfelejtem. Tegnap tettem egy kolosszális felfedezést. Nem igazán értettem, hogy miért van az, hogy Bozont nagyjából este 7 és 10 óra között elérhetetlen. Ééééééééééééés dobpergést kérnék.... Történetesen azért, mert OLASZ! És, mint minden rendes olasz hímnemű egyed este 7 és 10 óra között focimeccset néz a haverokkal. Ugye, hogy vág az eszem, mint a kicsorbult borotva?! Persze erre is csak azért jöttem rá, mert az esti találkozó előtt sétálni mentem kicsit és minden szórakozó hely üres volt, kivéve ahol plazmatévén nézték a meccset! Na, így esett le a tantusz.

Szóval 10-kor volt megbeszélve a találkozó Bozonttal. Lassan már meg sem lepődök, hogy mindig mindenhonnan fél(!) órát késik. (Szilvinek: 10 perc is sok! Nem kell követni a példáját!) Így szépen olvasgattam amíg megkerült, közben vagy 3 vadmarhát hajtottam el, akik megpróbáltak szórakoztatni. Nem tudom mit hisznek az olasz férfiak. Jó, rendben, aláírom, nagyon jó pasik, de akkor is. Nem ők a világ közepe. Vannak máshol is a világon szép hímpéldányok és nem tudom miért kötelező nekem hanyatt vágódni és széttenni a lábam, ha leszólítanak. Mindegy. Szóval a drága is megkerült nagy nehezen. Amikor megkérdezi, és minden alkalommal megkérdezi és én minden alkalommal ugyanazt válaszolom, hogy mit szeretnék este csinálni, azt felelem, hogy: sör, dohányzó hely. És mindig beülünk egy bárba, ahol természetesen vannak ismerősei, akikkel szeretné, ha elcsevegnék, jól érezném magam. Bár én nem igazán erre vágynék és egyébként is kissé nehézkes a kommunikáció tekintve, hogy az olaszom legalább olyan gyatra, mint az ő angoljuk (mindenkinek ajánlom: youtube-on található egy film, aminek a címe: Italian man who went to Malta, nagyon tanulságos, és tényleg ilyen az angol kiejtésük, brrrr.....), amikor meg rákezdenek, hát, mint már említettem, kb csak a blablabla jön át. A tegnap este volt az utolsó bulis este, tekintve, hogy Bozontnak valami komoly vizsgája lesz holnap, így ma nem találkoztunk. Úgyhogy megkérdezte, hogy hajlandó vagyok e lemondani a dohányzó helyről, mert, ha igen, akkor szívesen elvisz a törzshelyére (!). WTF?!? A bolondja, azért nem vitt el korábban, mert, hogy nekem dohányzó hely kell. Mondtam neki, hogy ez szamárság és már régebben is elvihetett volna. Ki nem szarja le ha nem lehet dohányozni, ha egy bejáratott helyre megyünk, amit ráadásul ő is jobban szeret meg amúgy is törzshelyes típus vagyok. Szóval kicsit leteremtettem, hogy ilyen ostobaságot ne nagyon csináljon.

Amúgy megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy Fede nem olyan idióta, sznob helyekre jár, mint ahová ezelőtt vitt. Bár kicsit nehezteltem, hogy engem is a sznob cicababák közé sorolt, akik bárokba járkálnak. Szóval mégiscsak van Bolognában tisztességes kocsma, ahol több az alkohol, mint az ennivaló. Hála a környezetnek és a körülöttem lévő alkohol mennyiségének, végre én is önmagamat adhattam. Csodák csodájára majdnem folyékonyan löktem az olaszt. Összehaverkodtam a csaposokkal, miután megittuk a pertut a magammal hozott pálinkából és kiderült, hogy tudnak magyarul káromkodni. Federico is nagyon lendülettel és élvezettel fogadta a barátait, mint azelőtt bármikor, én is találkoztam ismerősökkel, szivaroztunk is, szóval, hogy egy kedvencemet idézzem: It was LEGEN....wait for it....DARY!!!

Nem tudom mennyit ihattunk, csak sejtem a számokat. Az tuti, hogy vagy öt emberrel megittam a pálinka pertut, majd minden ember akivel ittam meghívott egy amaretto montenegrora (ezt isszák a bolognaiak és hasonlít az íze a becherovkára, és legalább olyan erős is :S). Ez ha jól számolom 10 feles, mellé vagy 5 sör. Na, kb ennyire emlékszem, meg arra, hogy még más olasz töményet is itattak velem, meg valami koktélt is, de hogy mit és mennyit?!? Na azt már nem tudnám megmondani, ahogy azt sem, hogy hogyan jutottam el és be a szállásomra. Valószínűleg támogattuk egymást Giancarloval és Bozonttal. De ez csak egy erős sejtés. Bozont tuti, mert nálam aludt, Giancarlo meg errefelé lakik, úgyhogy ő sanszos.

Szóval végre sikerült az igazi olasz egyetemistákat lássam, akik legalább annyira alkoholisták, mint a magyarok. Új barátokat szereztem. Hatalmasakat röhögtünk egymás sztorijain. Megtanítottam nekik az Én még sosem nevű játékot. No comment. Nem normálisak. És végre komolyan közel kerültünk egymáshoz Bozonttal. Mármint emberileg. Nem hittem volna, hogy be fog következni, de úgy látszik kellett hozzá a közeg is, hogy az igazi arcunkat mutassuk a másiknak. És úgy tűnik, hogy ez szimpatikusabb mindkettőnknek, mint a sznobéria, nem beszélve arról, hogy természetesebb is.

Még régebben említette, hogy terveznek egy túrát Gyulára. Na ne. Majdnem egy órát győzködtem, hogy az nem olyan jó ötlet. Ráadásul februárban (!), amikor kihalt az egész város. Végül megegyeztünk, hogy megpróbálja rádumálni a barátait, hogy jó lesz nekik Pest is, legfeljebb 1-2 napra leruccannak Gyulára. Kíváncsi vagyok összejön-e. Állítólag már egy fél éve tologatják az időpontokat. Mintha magamat látnám.

Szóval. Itt az utolsó este. Francesca, Bozont huga, most hívott, hogy Bolognában van és menjünk el bedobni néhány sört, csak a régi szép emlékekért. Vicces lesz. Fra nem nagyon bírja az alkoholt. Jajj nekem! De jó lesz vele újra találkozni. Őt sem láttam már 4 éve. És állítólag van egy meglepetése. Gondolom összeszervezte a bandát, márahogy őt ismerem.

Holnap pedig...hazautazom. Federico a vizsgája után elvisz Velencébe. Hál istennek csak éjszaka fél10kor indul a vonat vissza. De az tuti, hogy minden percet ki fogok használni, amit vele lehetek.

Legközelebb már csak a vonatról fogok írni....Hüpp-hüppp-hüpppp...

 

Szólj hozzá!

La cittá

alternativa 2009.09.18. 16:04

„La cittá dei portici”, ahogy volt kedves a drága Bozont felhívni a figyelmemet, az eső miatti sétaellenességemre. Az árkádok városa. Való igaz, hogy ha esik vagy havazik az egész várost bejárhatod anélkül, hogy komolyabban eláznál. Ez az egyik dolog ami a város szépségét adja. A másik, ami miatt szépnek és barátságosnak találod. Azok a színei. Gyönyörű, barátságos vöröses-barna minden épület, illetve nagyon kevés a modern vagy kortárs stílusú ház. Félelmetes, hogy az elmúlt több száz évben nem nagyon építettek a belvárosban új épületeket, inkább pénzt és időt nem spórolva felújítják a barokk és reneszánsz stílusú épületeket. Hihetetlen az a hangulat amit magából áraszt. Nem is igazán tudom mihez hasonlítani.

De azért az elképesztő, hogy el kell zarándokoljak a város másik végébe, hogy egy tisztességes kávézót találjak. Merthogy nincsenek kávézók. Csak ristorante meg trattoria, de az minden mennyiségben. Még rendes kocsma sincsen. Mindenhol csak a kaja. Nem tudom, hogy hosszú távpn meg tudnám e szokni. Ez kicsit olyan, hogy Hollandiában úton-útfélen Cafeshop-ok vannak, Barcelonaban Kávézók, Budapesten kocsmák, Bolognában kajáldák. Egyik nap beültem az egyik trattoriaba és kávét rendeltem. Kb úgy néztek rám, mint a véres rongyra, amikor kiderült, hogy csak kávét akarok inni. Szerencsére a Due Torrinál (a város leghíresebb látnivalója a Két torony), kb 15 óra gyalok a szállásomtól, találtam egy kávézót. Bár a tejeskávé kérdését még nem sikerült rendesen tisztáznom a pincérrel. Állandóan tejszínes kávét hoz, holott mindig caffé lattét kérek. Amikor megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy nálam a tejeskávé, kávé sok-sok tejjel, mint a Libellában, amit Tréfi oly nagy szeretettel készít, közölte, hogy ő még ugyan ilyen kávéról nem hallott és érjem be ezzel...Pfff. No comment. A másik problémám a kocsma. Nálunk ugye majd minden sarkon van egy talponálló ahová megfáradva, munka után betérsz egy üveg sörre, (ld. Corvin Söröző) na itt olyan sincs. Vagy iszol és kajálsz közben vagy lófaszt a seggedbe. Nem tudom. Ezen az evés mánián kicsit nehezen tudom magam túltenni. Mi a jó francos nyavajáért kellene nekem állandóan ennem?!?! Kérem, ha valaki tud megfelelő magyarázatot az szóljon. Előre is köszi.

Előnye viszont a sok kajáldának, ahol igazi piatti italiani-k vannak, hogy relatíve kevés a török-görög gyorskajálda, no meg a Meki. Nem tudsz minden sarkon belefutni a városban. Itt a gyorsétkezdék többségében szendvicseket árulnak, ami elárulhatom kifejezetten finom és laktató, no meg teli van zöldséggel. Nyami!

A közlekedés. Jajj, anyám! A belvárosban jellemzően nincsen sok autó, DE ami van...Hát vigyázzon az ember az életére. Emellett rengeteg motoros és biciklis van. Mikor először tévedtem egy árkádok nélküli utcába, rájöttem a trúra. Azért vannak az árkádok, hogy szerencsétlen gyalogos életét megkíméljék az ámokfutó motoros és biciklis néptől. Ez van. Amúgy meg, ha van társaságod és beszélgetve sétáltok az árkádok alatt akkor határozottan romantikus és megnyugtató az egész.

Társaságról jut eszembe. Találkoztam már tolakodó férfiakkal, de komolyan, a kedvencem mindig is a fogatlan vén spanyol bácsikák maradnak, akik feleségül akarnak venni. De azért ami itt megy az is túlzás. Amikor egyedül megyek el sétálni vagy kajálni gyakorlatilag halálfélelemmel sétálok ki a kapun. Értem én, hogy kuriózum meg süt rólam, hogy külföldi vagyok, ráadásul turista, de nekem aztán senki ne játsszon szentet. Gyors fejszámolás és átlagolás után, eddigi ittöltött napjaim alatt, ha mondjuk naponta 3-4 órát egyedül barangolok a városban, akkor átlag 20 hímnemű egyed, aki szembejön, elmormol egy „che bella”-t, majd vesz egy 180˙-os kanyart és elkezd velem beszélgetni meg kísérgetni. Aztán győzze az ember levakarni magáról őket. Én ezt nem értem, pedig nem vagyok szőke, különösebben csinos sem, ráadásul, hogy esik az eső még bő pulcsiban is flangálok mindenfelé. Azt hiszem meg kellene kérdezzem Federicot, hogy ez mi a fasz. Ennyire nem üthetek el az itteni nőktől vagy velük is ugyanazt csinálják? Muszáj megtudjam. Szegény. Előre látom, hogy se köpni se nyelni nem fog tudni, remélhetőleg a féltékenységtől. (Elnyomok egy gonosz kis vigyort...)

Mára azt hiszem ennyi. Vigyázzatok az utcán. Éljenek a gyalogosok, vesszenek a kétkerekűek!!!

Szólj hozzá!

A Vita

alternativa 2009.09.13. 19:52

A tegnapi nap jelentős hányadát másnaposan fetrengve töltöttem. De, mint kiderült nem voltam vele egyedül. Pénteken az ivászat úgy látszik mindenkit kiütött aki azon a bulin megfordult.

Meg kell állapítsam, hogy nem igazán bírnak az olaszok úgy inni, mint a magyarok.

Este, ugyan Bozont hősiesen felajánlotta, hogy menjünk el bulizni, de már az alkohol nem csúszott le. De nem csak neki. Fulvio, aki szintén ott volt pénteken és olyan bajsza van, hogy még egy igazi magyar paraszt is megirigyelné, szintén csak kortyantott egyet a pálinkából (igen, pálinka ungherese), majd nagyot prüszkölve közölte, hogy ez neki most nem csúszik. Ki hallott már ilyet?!?! Nem bírnak egymás után két nap bulizni! Ráadásul egy sör után érzik a fejüket. De most komolyan. Hol élnek ezek?!?! És még tőlem kérdezik, hogy nem vagyok e szarul. Az rendben van, hogy kicsit fájt a fejem napközben, meg ömlött a pórusaimból az alkoholszag, de ennél azért keményebb dolgokat is megéltem már. Néha előfordul, hogy 2 napig non-stop iszik az ember. Szóval levontam a konklúziót. GYENGÉK!!!!

Ettől függetlenül jól telt az este. Fede és Fulvio is ivott egy-egy felest és sört. Mit mondjak a fejükbe szállt. A legtöbb bárban nem lehet dohányozni! Hál istennek, olyan helyre vittek ahol volt dohányzó terem. Szó ami szó, elkezdtek beszélgetni, természetesen olyan sebességgel ami számomra érthetetlen volt, de amit ki tudtam venni, arról vitatkoztak, hogy Bologna Olaszország melyik régiójához tartozik. Az abszolút lokálpatrióta, Bozont, Észak-Olaszországhoz, míg az abszolút észak-olasz hegyvidéki, Fulvio, Közép-Olaszországhoz sorolta. Ez ok, nekik fontos ezt megvitatni, de könyörgöm, 3 órán keresztül!!! Max fél órában le lehet rendezni egy ilyen vitát. A végére majdnem megittam dugiban az üveg barackpáleszt, mivel nem nagyon tudtam hozzászólni a témához. Bár jól elvoltam közben rajzolgattam, írogattam, cigipapírból csináltam virágot. Bár a virág bejött nekik, és új témát találtak. Le kellett gyártsak még egy virágot, csak, hogy lássát hogyan kell csinálni. Azt hiszem sikerült lenyűgözni őket. Le is nyúlták mind a kettőt. Az egyiket Tanja kapta, a másik Fulvio kalapjában kötött ki. Szegény Fede lemaradt, azt hiszem szomorú is volt miatta. Majd csinálok neki másikat. A virág után a rajzaimat vették elő és kezdték elemezni. De így legalább tudtunk beszélgetni, nem pedig a hülye vitájukat folytatták.

Nem maradtunk sokáig. Kicsit még sétáltunk a Via Zambonin és beszélgettünk. Elhívtak, megint, egy rendezvényre Strasbourgba novemberben. Majd meglátjuk.

Ma többnyire várostnéztünk. Gyönyörű. Nem tudom jobban leírni. Olyan tipikusan romantikus.

Mikor visszajöttem a szállásra és felmentem facebookra két dolgot találtam. A legtöbb ember akit megismertem felvett ismerősként és reggel óta folyik a vita arról, hogy hová is tartozik Bologna. Nem vicc. És már nem csak ketten vitáznak. A bejegyzésre ami erről szól kb 100 komment érkezett. Megeszem a kalapomat, ha ennek van értelme.

No mindegy. Bozont ma tanul, holnap vizsgázik. De nincs para, nem maradok buli nélkül. De nem ám. Fulvio elhívott este sörözni a haverjaival. Kíváncsi vagyok. Remélem nem lesznek másnaposak vagy akarnak Bologna helyzetéről vitázni, különben kitérek a hitemből...

Szólj hozzá!

Bolondok

alternativa 2009.09.12. 16:37

Azt kell, hogy mondjam, hogy nem tudom. Olyan szinten másnapos vagyok, hogy halvány lila gőzöm sincs mikor fogok újra kijózanodni. Igyekszem összepakolni a képet a tegnapi napról, bár nem sok sikerrel. Tegnap gyakorlatilag kikeltem saját magamból és nem csak az alkohol hatására. Egyszerűen ezt hozták ki belőlem az emberek. Olyan dolgokat tettem meg, amit normál körülmények között soha. Most, amikor már nagyjából tisztán látom, hogy mi történt, szégyellem magam. Pedig nem kellene. Ha elmondanám a srácoknak este, valószínűleg elintéznék egy „non fa niente”-vel és jót röhögnének. Csak mert nekik ez a természetes. Komolyan.

A megérkezésben nem volt semmi extra. Bozont még mindig jóképű. Nagyon is. Az üdvözlés elég bensőségesre sikeredett. Hál istennek. Elvitt a szállásomra. Majd sűrű bocsánatkérések közepette, hogy nem tud maradni, órára ment. Elfoglaltam a szállást, majd mit volt mit tenni, városnéztem.

Igaz megfordultam már pár helyen, de mindig is azt hittem, hogy Velence a legkaotikusabb és ott a legkönnyebb eltévedni is. Nos, revidiálom az álláspontomat. Bolognában még könnyebb eltévedni. Legalábbis a belvárosban. Nem okozott problémát 4 órán keresztül járkálni, aminek legalább a felét azzal töltöttem, hogy kitaláljam hol is vagyok tulajdonképpen. Az egyetem gyönyörű. Mindenfelé vöröstéglás épületek és árkádok vannak. No meg italozó helyek, tele diákokkal. A tömegközlekedés borzalmas. Csak buszok közlekednek, de csak számok vannak. Útvonal sehol sincs kiírva.

Viszont a kávéjuk isteni. Talán Barcelonában ittam ilyen finomat utoljára.

Este a Fontana Nettunonál találkozunk Bozonttal. Még előtte szólt, hogy a buliba vigyünk enni-inni, mert hogy így szokták. Szóval némi pálinkával és kolbásszal felszerelkezve indultam neki az estének. De még a buli előtt menjünk el bárba egy „aperitivo”-ért. Persze, mért ne? Csakhogy náluk az aperitivo azt jelenti, hogy iszol egy bivalyerős koktélt és közben eszel. Nos, a koktél részével nem volt gond. Az evéssel annál inkább. Azt hittem Fede megöl, amikor közöltem, hogy nem vagyok éhes és aperitivo ide vagy oda én nem eszek, merthogy a napi egyszeri étkezés nekem elég. Szólni sem tudott a döbbenettől, ami, lévén, hogy olasz, elég nagy megrázkódtatás kell, hogy legyen. Nem is értettem mi a baj. Nem zabálok annyit, mint egy disznó és kész. Na erre megkaptam a magamét, hogy milyen idióta helyről származok én, ahol nemhogy nem ismerik az aperitivo szokását, de még csak az evés és ivás szokása sem kapcsolódik össze. Gyakorlatilag kiborítottam, mikor kiderült, hogy nálunk nem szokás az étkezés közben alkoholt inni. Szóval szép kis vitát folytattunk le a „hogyan is érdemes enni-inni” témában. Ami, by the way, az életükben kulcsfontosságú.

By the way, jut eszembe. A kommunikáció. Hát jó néhány embert sikerült mosolyra fakasztani az utcán és a bárban az tuti. Bozont nem a leghalkabb szavú ember akit ismerek, sőt. 10 méteres körzetben mindenki hallja amit mondd, és én is elég hangosan tudok beszélni, pláne, ha alkalmazkodom a partnerhez. De nem ez volt a fő ok amiért furcsán néztek az emberek. Én nem tudok olaszul megszólalni, habár megértem amit mondanak nekem, Bozontnál ugyanez a helyzet az angollal. Megoldás? Fede olaszul, én angolul. Hát mit ne mondjak, még nekem is furcsa volt. Bár poénkodtunk, hogy jobb a helyzet, mint 5 éve. Akkor kb csak kézzel lábbal tudtuk megértetni a másikkal, hogy mit is akarunk, tekintve, hogy a nyelvtudásunk jócskán alatta maradt a mostaninak. Hál istennek, most legalább megértjük a másikat.

A bulira is megérkeztünk kis késéssel ugyan, de sikerült. És kocsival. Nem tudom kinek mi a véleménye a témában, de piálás után vezetni egy forgalmas városban? Sose. Legalábbis akkor még voltak fenntartásaim.

A bemutatkozás rendben zajlott. Hihetetlenül barátságosak voltak, annak ellenére, hogy csak becsöppentem a társaságukba. Mint kiderült a társaság aki összegyűlt nagyrészt egy Goliarda nevű olasz diákszervezet. Hasonló, mint nálunk a HÖK, de annál azért több is egyben. Amennyit megértettem belőle, azt szűrtem le, hogy az érdekképviselet mellett rendezvényszervezéssel is foglalkoznak, és elég szoros a kapcsolat az egyes Goliardák között, nem csak egyetemen belül, hanem az egész országban. No meg állandóan erről beszélnek. Meg arról mennyire utálják is a toscánokat. (Egy kis olasz kultúra: Bologna Emilia Romagnában van, ami történetesen szomszédos Toscanaval és, hát hagyományosan nem nagyon kedvelik egymást. A legtöbb viccükben kifigurázzák a toscanaiakat, bár azt nem tudják megmondani konkrétan mi a bajuk velük. Kicsit olyan ez, mintha egy BAZ megyei fikázná a Heves megyeit.)

Az elején kicsit bepánikoltam az igazat megvallva. Olyan gyorsan beszéltek, hogy alig értettem valamit. Ráadásul nem ismertem senkit a társaságból, nem tudtam mit kellene tegyek. Így egy darabig jobb híján csak ültem, próbáltam megérteni mit mondanak, nameg lendületből bevágtam egy üveg bort, ami, nos a kezdeti „valamennyire értem mit mondanak” állapotot átalakította egy erőteljes blablablabla hangzássa. Volt egy-két pillanat amikor arra gondoltam felállok és elmegyek a francba, kellett ez nekem...De maradtam a seggemen, és ez így volt jó. Hamarosan előkerült a kaja. Mint már említettem az olaszoknál az evés és az ivás együtt jár. Na de ennyire?!?!? Kb 20-an lehettünk, de eskü annyi kaja volt, hogy egy 100 fős lagzinak is elég lett volna, de elfogyott, minden, sőt még tésztát is főzniük kellett, nehogy éhenhaljanak. Hihetetlen. Nem tudom, hogy képesek ennyit enni és miért nem ők a legkövérebb nemzet a földön. Természetesen kiborítottam a társaságot azzal, hogy nem eszek, de míg Bozontot le tudtam szerelni a bárban, itt már komolyabb falba ütköztem. Közölte a házigazda, hogy Olaszországban vagyok és itt, ha valaki nem eszik a társaságból az sértés mindenkire nézve, úgyhogy ennem kell és pont. Ettem egy kis pizzát és pont. De hogy mindenki más egész éjjel folyamatosan és megállás nélkül evett. Persze folyt a bor is rendesen. Gondolná az ember, hogy ennyi szénhidrát felszívja az összes alkoholt amit megittak, pedig nem. Sőt. Énekeltek, táncoltak, ettek-ittak. Remélem, hogy szegény szomszédok azért aludtak valamit az éjszaka.

Szó, ami szó egy idő után, már én is jól tudtam magam érezni. Rájöttem, hogy az „asszimilálódni kell” felkiáltás gyakorlati alkalmazása sokat segít az emberen. Igaz továbbra sem ettem, bár néha azért belémdiktáltak valamit kajaszerűséget, de nyitottam feléjük és próbáltam megtalálni a ritmusukat. A buli nagy részében frenetikusan jól éreztem magam. Táncoltunk, fényképeztünk, betéptünk és beszélgettünk. Egy ideig működött az ők olaszul én angolul verzió (megkértem őket, hogy beszéljenek lassabban, hogy értsem is), de hamarosan nehézzé vált a két nyelv használata, így önkéntelenül is átváltottam olaszra. Igen! Olaszul beszéltem, 3 év után!!! És azt hiszem elég jól is ment. Nagyrészt jól megértettük egymást. Teljesen őrültek az tuti, és képtelenek halkan beszélgetni, de lévén egyetemisták, intelligensek és jófejek. Egyszerűen imádtam velük lenni.

A buli kb hajnali 3kor zárt, mikor a 20 emberből, akik végig ott voltak 15 lelépett, egyszerre. Ilyet sem pipáltam még egy házibuliban. Egyszer csak felálltak és elmentek. És nem volt semmi olyan, hogy a szomszéd átszólt vagy valami. Furcsa. Mi még maradtunk egy kicsit. Zene nélkül, végre emberi hangerőn, az utolsó üveg borral beszélgettünk. Majd mikor az is elfogyott, szépen elköszöntünk a házigazdától, jó utat kívántunk és elmentünk.

Node. Említettem, hogy kocsival érkeztünk? Ráadásul a szállásom a város másik végén van. Éjszakai járat nincs. Fede megkért, hogy vezessek, mert ő már nem tud. Mintha én jobb állapotban lettem volna. Szóval, nem tudom milyen indítattásból, de beleegyeztem, hogy vezessek. Nem tudom, mi ütött belém. Soha azelőtt nem vezettem még egy sör után sem, nemhogy 3 üveg bor és egy Joe után! Ezer szerencsém volt, hogy nem volt forgalom. Így mindenféle baleset nélkül eljutottunk a belvárosba. De, ha valaki megkérdezi, merre mentem és mit láttam. Háááát. Azt hiszem nem tudnám megmondani. Túlságosan lekötötte a figyelmemet, hogy az úton tartsam a kocsit és még néha váltsak is. Ja. És amíg a kocsitól hazasétáltunk, némi biztatás hatására belekötöttem egy dobozba. Normális vagyok?!?!? De most komolyan nem tudom mi történt velem. Lehet a levegő teszi. Később megemlítettem Bozontnak a fenntartásaimat a cselekedeteimmel kapcsolatban, hogy nem vagyok benne biztos, hogy én teszem és nem tudom mi ütött belém, magyarul magyarázkodtam egy sort. De csak nézett rám nagy boci szemekkel, hogy mi a francról is beszélek én. Náluk ez természetes, mármint a kukába belekötés és a részegen vezetés, meg minden ami őrült és hogy örül, hogy nem olyan lány vagyok, mint a legtöbb külföldi, akik szépek meg minden, de nincs bennük semmi extra. WTF?????

Szóval ennyi. Az első nap és éjszaka. Hatalmas volt. Könnyen alkalmazkodom. Megőrültem. Ez van.

Megyek kávézni...

2 komment

To do list

alternativa 2009.09.12. 10:32

Hmmm...Hát...Nos...

Feladatlista:

1. Kijózanodni

2. Felöltözni

3. Kaját keresni valahol

4. Kávét keresni valahol

5. Kijózanodni

6. Átértékelni az életem

7. Rájönni, hogy mi a fasz is történt tegnap...

8. Ha rájöttem, bejegyzést írni

9. Elmenni valami rendezvényre aminek a nevére sem emlékszem (azt hiszem telefonálnom kellene)

10. Városnézés Federico vezetésével

11. Pálinkaivás rejtelmeinek oktatása

12. Nem nagyon berúgni

2 komment

Napjainkban

alternativa 2009.09.11. 16:24

Több, mint fél éve, 4 év után, AT megtalálta Facebookon Francescát. 10 perc múlva a bátyja, Bozont, bejelölte. Nem túlzok, ha azt mondom, általános riadalmat váltott ki AT a munkahelyén, mivel kb 5 percig vagy levegő után kapkodott vagy változatos káromkodásokat mormolt az általa ismert összes nyelven. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy az a fiú, aki évek óta már csak álomképként él emlékeiben emlékszik rá és nem elég, hogy emlékszik, még az érzéseket is felemlegeti, majd ezzel a lendülettel meghívja Bolognába. Még fél éven keresztül tartják a kapcsolatot MSN-en és Facebookon, de az utazás nem jön össze. Majd augusztus végén történik valami. AT édesapja telefonál. Ismerősök mennek Imolába és elvinnék Bolognáig........

 

és....

 

itt ülök a vonaton. Igaz végül lemondták a fiúk az utat Imolába, de én már nem mondtam vissza. Megvolt a kezdő löket. Igaz a vonatút siralmas és hosszú. Nem igazán tudsz mit kezdeni magaddal 15 órán keresztül, hacsak nem blogot írsz.

DE és ez egy nagyon határozott de, itt vagyok. Megy a légkondi, 1 óra múlva Bolognában vagyok, ahol Bozont az állomáson vár. Azt sem tudom megismer e még egyáltalán. De komolyan. 5 éve nem láttuk egymást. Azóta felnőttünk, legalábbis mindketten egyetemre járunk. Bozont a bolognai egyetemen tanul matematikát.

Este valami búcsúbulira visz. Egyik barátja utazik el Erasmussal, isten se tudja hová. Félek. Nem beszéltem 3 éve olaszul. Ezek nem beszélnek angolul. Van néhány ismerős, de azok nem ebből a körből valóak, de én Bozontot akarom látni....

Nem tudom mi lesz, ha annyira megváltoztam, hogy már nem fogok tetszeni neki? Mi lesz ha nem jövök ki jól a haverjaival? Mi lesz, ha egy büdös mukkot sem fogok tudni mondani olaszul?

Ajjaj....

 

Folyt.köv.

2 komment

Itália, Itália

alternativa 2009.09.11. 16:21

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar, vidéki lányka. A városnak, ahol a lány lakott volt egy testvérvárosa. A testvérvárosok évről-évre cserekapcsolatot tartottak fent. Így fordulhatott elő, hogy a lány 5 éve, egy szép őszi napon eljutott egy csodálatos olasz városkába, Budrioba.

Az út hosszú volt, fárasztó és kényelmetlen, de megérte. Az éjszaka közepén érkezett meg a busz. Gyors párkeresés, hogy minél hamarabb ágyba kerülhessenek. Cecilia a fogadó lánya kedves volt ugyan, de valahogy nem jöttek ki egymással. Nem sok közöset találtak egymásban.

Így a lány, nevezzük AlternaTívának- továbbiakban AT – más megoldást keresett ahhoz, hogy jól érezze magát. Egész pontosan, nem keresett, megtalálta őt. Másnap, az iskolai óralátogatás első cigiszünetében találkozott Sarinával és Francescával. Erre mondják, hogy a dohányzás összehozza az embereket. A lányok azonnal meghívták AT-t, hogy az aznap esti bowling-partyn tartson az ő társaságukkal. Természetesen AT nem utasította vissza az ajánlatot.

Este, mikor Cecivel megérkeztek a Bowling szalonba útjaik szétváltak. Cecilia és AT is a maga társaságához csatlakozott. Mikor AT megtalálta a Fraékat, nem hitt a szemének. Egy magas, göndör hajú istent látott, Ramones pólóban. Nos, igen, akkoriban kb ez volt számára az álomférfi kategória. Ráadásul pont az ő „barátnőivel” volt egy társaságban. „Ilyen nincs!”-gondolta. De mégis.

Szinte azonnal szóba elegyedtek és ami meglepőbb, rengeteg közös témát találtak: zene, sportok, dohányzás, bulik még tantárgyak terén is.

A fiú, nevezzük Federiconak – továbbiakban Bozont- Francesca bátyja. Az iskola nagymenője (egy évvel később diákigazgató). Motorozik és Nirvana rajongó. Elhívta AT-t, hogy töltse vele az utolsó estét Bolognában, kettesben (!!!). Bár végül nem sikerült összehozni a „randit” (mindketten kiskorúak, az egyik ráadásul külföldi), mégis utolsó este, a búcsúvacsorán egymás karjaiban kötöttek ki.

Másnap induláskor, AT könnyei csak úgy záporoztak, nem lehetett megállítani. A hazaút pedig egy kész szenvedés volt számára.

Egy évvel később a húga, Francesca, AT-nél vendégeskedett Magyarországon, mesélt ugyan a bátyjáról, de azóta sem látták egymást.

AlternaTíva soha nem felejtette el Bozontot....

 

Szólj hozzá!

Emancipáció

alternativa 2009.06.21. 15:11

Azt hiszem elnézést kell kérjek...

Nem olyan régen írtam egy olyan posztot, melyben a csajozási technikákat ecseteltem. Nos az a fiú akiről szó volt, nemrégiben küldött egy üzenetet facebookon. A szöveg pedig amíg írt, a hitelesség kedvéért beillesztve: "szia. még azért egy dolgot megkérdeznék, max. nem válaszolsz. szal miért nem hívtál?"

Hogy miért nem hívtam? Mi a f*sz történt ezzel a világgal? Eljutott arra a szintre a női emancipáció, hogy egy együtt töltött éjszaka után a nőnek kellene telefonálnia és megalázni a nőiességet, a tartását??? Na nem!

Természetesen visszaírtam a fiatalembernek, melyben finoman, de határozottan kifejtettem azon álláspontomat, hogy még mindig én vagyok a nő és nem az én kötelességem sex után felhívni vagy keresni a másikat...

Ha minden igaz, ma találkozunk...

Kíváncsi leszek rá...

Szólj hozzá!

Siófok

alternativa 2009.06.21. 14:46

Az elmúlt egy év elég sok változást hozott az életembe. Elkezdtem dolgozni, mellette ügyebár egyetem és sok-sok buli. Ezzel párhuzamosan sok barátot elveszítettem, egy részének elvesztését szívből bánom, de néhányuk elvesztése kissé megviselt. Ennek ellenére boldog vagyok, hiszen életem megváltozásával párhuzamosan új barátokat is kaptam. Életem első 18 évében elég sok problémát okozott, hogy nem tudtam egy baráti társaságba sem beilleszkedni, egyszerűen a saját korosztályommal sosem találtam meg velük a hangot. Ez az egyetemmel egy időben teljesen megváltozott, mikor lehetőségem nyílt nálamnál 4-5, esetleg többel idősebb társaságokat megismerni. Mostanra eljutottam odáig, hogy bekerültem két olyan társaságba is, ahol jobban érzem magam mint bárhol máshol a világon. Egyenként is nagyon kedvelem az embereket és együtt is.

Az egyik ilyen társaság egy gimnazista osztálytársakból álló 4-5 fős társaság. Pár héttel ezelőtt az a megtiszteltetés ért, hogy ez a társaság meghívott egy három napos kiruccanásra Siófokra az egyik srác családjának nyaralójába. Megtiszteltetés volt, igazán. Mikor egy olyan baráti kör, akik immáron 9-10 éve vagy már régebbóta ismerik egymást, meghívnak maguk közé egy szűk körű buliba, úgy, hogy alig ismernek egy éve.

A sors sajnos vagy hál'istennek, úgy döntött, hogy bekapok egy vírusos fertőzést, ami ellen küzdve a szervezetem erős lépfájssal és ennek folyományaként vállfájással jutalmazott. Így jó pár napig csak fájdalomcsillapítón élten. Nos, mint tudjuk az alkohol és a fájdalomcsillapító nem a legjobb párosítás, így az első este nem nagyon voltam képes alkohol fogyasztására. Utólag nem is bánom. Van egy olyan képességem, hogy képes vagyok józanul is úgy viselkedni és érezni magamat, mintha erőteljes alkoholos befolyásoltság alatt állnék. Természetesen teljesen reálisan látom a körülöttem lévő világot és ésszerűen fel is tudom fogni. (Ami ugye részegen nem nagyon megy az embernek.)

A megérkezésünktől számított 2 óra múlva a társaság túl volt a 10 feles pálinkáján is, így a vacsora sütése rám maradt. Egész pontosan Anyuval ketten csináltuk, bár Anyu már nem nagyon tudta merre van az arra meg az erre... :)

Viccesek voltak néha a gyerekek. Ez alatt a pár nap alatt voltak olyan kisebb-nagyobb szösszenetek, melyek rendesen megfűszerezték az ott tartózkodást.

Az első ilyen a Tesco-túra volt. Mikor kiderült, hogy van jogosítványom és inni sem szándékozom az egyik kedves barát átadta a kocsija papírjait és a kulcsot, hogy most akkor két napig én fogok vezetni. Így nem lepődtem meg, hogy egyszer csak odajönnek hozzám, hogy most megyünk vásárolni. Ezelőtt nem sokszor jártam Siófokon, így nem is ismertem a járást, pláne nem kocsival. Kénytelen voltam a fiúkra hagyatkozni az útirányban. Nem volt valami élvezetes mondhatom. Mikor utólag szólnak, hogy az előző kereszteződésnél kellett volna lefordulni, úgyhogy ahol tudsz fordulj meg. Köszikösziköszi. Kettőszáróvonal, "U" fordulás...(legalább 3 hónapja nem vezettem). Megérkezés Tescoba, természetesen nagy bevásárlókocsi, a két férfiember visszatér a gyerekkorába, futkosnak, rohangálnak, szörfölnek a kocsival, néha majdnem elsodornak néhány árupiramist, de nem tudom hogyan, megússzuk különösebb baleset nélkül a történetet. Külön élt adott a dolognak, hogy csak egy üveg Jägert vettünk, amit persze a 3 nap alatt nem ittunk meg, sőt, végig a csomagtartóban maradt... :)

Vissza a nyaralóba, vacsora. Szerénytelenség nélkül állítom, hogy kifejezetten ehető kaját csináltunk, (vagy mindenki annyira részeg volt, hogy már minden mindegy volt) ugyanis percek alatt elpusztítottak mindent, pedig nagy mennyiségű sült hús és debreceni volt. Biztosan mindenki találkozott már olyan szituációval, hogy azt gondolta, hogy ennek a társaságnak már csak az ágyába kellene kikötnie. Nos én is ezt gondoltam, de a többiek nem. Így éjjel 11-kor kocsiba be (6an egy Opel Astrába), irány Siófok belvárosa, belevetjük magunkat az éjszakába. Pár hosszú óra és néhány sör után megtaláltuk a Szórakozóhelyet, zene, tánc miegymás. Anyuval közben elmentünk boltba, mire visszaértünk elég sok minden történt. Az egyik fiú egyszercsak Invisible Man-t játszott és eltűnt a siófoki éjszakában, egyik barátnő utána egy közben összeszedett fiúval, közben másik kanunk becsajozott (nem árultuk el neki, de a leányzó barátai szerint Siófok k***áját sikerült összeszednie), majd ő is eltűnt. Maradt 3 kicsi indián. A maradék fiú is igyekezett egy Tündérkét keríteni magának, kevés sikerrel. Anyu és én jókislányosat játszottunk(ritkaság), táncoltunk, beszélgettünk... Hajnali 4re már 4+1 főt számláltunk, így elindultunk hazafelé. Otthon még egy jóéjt cigit elszívtunk majd, pizsi fel, ágyba be.

Már-már aludtunk volna, mikor jött a telefon. Az Invisible Man-ünk előkerült, telefonja lemerült, közben pedig bevitték a fogdába a rendőrbácsik, valószínűleg azért, hogy kicsit józanodjon. Nem tudom mit csinálhatott odabent, de 2 óra után kiengedték (vagy kirúgták?), mikor beült a kocsiba még olyan csacsi részeg volt, hogy beszélni is alig tudott. Hazaérünk, leparkoltunk, kiszállunk a kocsiból, hangok az erkélyről. A maradék fiunk is megkerült, mint kiderült hazataxizott a lánykával. :).  Így ért véget az első esténk, mely kicsit sem volt eseménytelen.

Reggel, délben, szépen lassan mindenki kimászik az ágyból. Az első meglepetés akkor ért, mikor  az a barátunk akinek a 7 órási vonattal el kellett volna utaznia, mert 10től és délután 3tól vizsgáznia kellett volna, egyszer csak előmászik a szobájából...Majd sztorizás az estéről. Jó hangulatban telt az ébredés. Reggeli után Balatonpart, közben beszélgetés Anyuval a gyerekkorról és a gyerekes felnőttekről. Fürdés után bevásárlás Tescoban. Természetesen mindannyian mentünk, két kocsival. A fiú-lány arány megengedte, hogy legyen egy lányos és egy fiús autó is. Bevásárlás 8an, kicsit olyan, mintha a család elment volna nagybevásárolni. Bár lerítt rólunk, hogy nyaralunk, néhányan bikiniben és fürdőgatyában jöttek :). Már a pénztárnál áltunk, mikor kiderült, hogy mindent vettünk csak kenyeret nem. Így egyikünk elszaladt kenyérért. Mire visszaért a többiek már fizettek, én megvártam. Kissé méglepett, mikor elkezdte majszolni a kenyeret a sorban állva. Most kell leírjam az öltözékét: szalmakalap, ing, kockás fürdőnaci, tökig felhúzott zokni. Az enyém: nyárias fehér szoknya, bikinifelső. Aki egy kicsit is vizuális típus el tudja képzelni. A legtökéletesebb leírás pedig: "Úgy néz ki, mint egy igazi tenyeres-talpas parasztlegény, aki becsajozott."

Hazafelé is a fiús-lányos autó kombót választottuk. Nincs túl régóta jogosítványom és nem is tartom magam különösebben tapasztalt vagy jó sofőrnek, de néha fel tudnak húzni azok a férfiak, akik azt hiszik, hogy mert farkuk van jobb vezetők a nőknél. Történt ugyanis, hogy kifelé tartva Siófokról elhúzott mellettünk egy autó teli fiúval, hozzátenném én sem 50-nel mentem, szóval ők legalább 80-90-el mehettek. A sors, a drága, úgy hozta, hogy a következő pirosnál, ami a városhatár előtti utolsó lámpa volt, pont egymás mellett álltunk meg. Gusztustalanok és bunkók voltak. Mutogattak, bőgették a motort, még talán füttyögtek is. Nos mit szépítsem a feminista énem kitört. Felkapcsoltam egyesbe, és levettem a lábam a fékről, hogy minél gyorsabban el tudjak indulni. Olyan gyönyörűen lőttem ki, hogy a másik autóban csak pisloghattak, mikor mi már túl voltunk árkon-bokron... Kicsit meghízott a májam. Gyönyörű volt. Megmutattuk.

A nap további része ugyanolyan családias hangulatban telt, mint azelőtt. A fiúk főztek (kicsit azért segítettem), a lányok addig beszélgettek, napoztak, olvastak. Igazán jó volt. Vacsi után elszívtunk 3-an egy kis Joe bácsit(inkább nagyobb volt), majd elkezdtünk Én-még-sosemet játszani. Aki ismeri a játékot, az tudhatja, hogy az egyik legjobb csapatépítő felnőtt játék. Igaz, hogy nálunk annyira nem jött be, inkább csendesen néztük a csillagokat és halkan beszélgettünk. Meghitt volt. Nagyon is.

Örülök, hogy lejuthattam velük Siófokra és talán még jobban meg is szerettem őket. Új arcukat is megmutatták, nem csak a kocsmázós-bulizós arcukat mutatták, hanem az emberit is.

Hálás vagyok, hogy ott lehettem és velük lehettem és szívből remélem, hogy nem ez volt az utolsó velük töltött Siófoki túra.

3 komment

Sex

alternativa 2009.06.21. 13:14

Az elmúlt pár napban több olyan esemény is történt, amelyek egyenként is megérdemelnek egy-egy posztot...

Tegnap estére kissé megfáradtunk a barátokkal. Barátnőm felhívott, hogy ő inkább otthon maradna, míg a másik drágámmal beültünk a törzskocsmába meginni két-két kólát, illetve iceteát. Itt jegyezném meg, hogy erre az estére terveztük A Nagy Fétis Klubbos bulinkat, ami persze nem jött össze. Szóval hamar feladtuk a harcot, hogy mi ma este hatalmas bulit fogunk tartani, így hazajöttünk csendes szombat estét tartani.

Kibontottunk egy üveg bort és tévét néztünk. A Bosszú íze c. 18askarikás filmet kezdtük el nézni az egyik kereskedelmi adón, mint kiderült jól tettük h ezt a programot választottuk. Ajánlom mindenkinek ezt a filmet, nem csak a téma miatt, hanem az elhangzó örökigazságok miatt is..

A kedvenc: " A sex olyan, mint a hó. Sosem tudod milyen hosszú lesz és, hogy meddig fog tartani."

Hölgyeim, igyunk a kellemes, mély érzésre!

Szólj hozzá!

Az első villamos

alternativa 2009.05.25. 06:15

Hát igen. A reggeli első négyeshatos. Sok szép emlék. Táncos szórakozóhelyről "csak egy kicsit" menjünk Sellőbe dolog. Örök klasszikus.

Másképpen: reggeli négyeshatos az első munkábamenőkkel. Vagy reggeli négyeshatos az irodából figyelve. Szintén örök élmény. Pláne, ha az egyik sorstárs-kollega hozzá szeretné vágni a számítógépét a munkába menőkhöz. Pontosabban azokhoz, akiknek megadatott, hogy aludjanak az éjszaka.

Nekünk nem adatott meg...

1 komment

Csajozási technikák I.

alternativa 2009.05.25. 03:10

Nem tartom különösebben jó nőnek magam, de időről időre összehoz a sors néhány érdekes férfiemberrel. Amatőr pszichológusként egy-egy csajozási technikát különösen viccesnek és érdekesnek tartok. Gondolom néhányat itt is megosztanék. Nem feltétlenül bármilyen rendszer alapján. Csak úgy random módon.

Elsőként álljon itt egy friss élmény. A "hátsó ajtó" módszere.

Ha egy buliban összekeveredsz valakivel, kiváltképp, ha egy jobban sikerült rendezvényről van szó, akkor gyakran találkozol szembe azzal a szituációval, hogy a fiú elég rövid idő alatt az ágyába akar vinni. Ezzel nincs is semmi gond. Vannak természetes igények mindkét nemnél. Node. Mit kezd az ember fia egy olyan szituációban, amikor a legény azon túl, hogy érezteti, hogy vonzónak talál, nem tesz semmit ami esetleg egy mámoros sex élményhez vezetne. Sőt továbbmegyek, elkéri a számodat, azzal a szöveggel, hogy holnap vagy holnapután felhív és hogy még találkozni akar...Én őszintén szólva meglepődtem. Számomra szokatlan volt, hogy valaki nem akar megdönteni negyed óra után...

A fiú, nevezzük Gyulának(csak, hogy tiszta legyen, minden hímnemű egyed a Gyula nevet viseli), ezen eljárást alkalmazta. Buli után csókcsatás búcsúzkodás, semmi hókamóka. Másnap nem hív, igazság szerint nem is baj. No de azután. Csörög a telefon. A szombati buli után, kicsit később kel az ember, fáradt és fáj mindene, nem érzi, hogy bármelyik tagja mozogna. A beszéd is nehezebben megy. "Találkozzunk". "Felőlem". Kicsit durva voltam vele. No de sebaj. Másnapra randevút beszéltünk meg. Zárójelben teszem hozzá, a randi szó hallatán is az összes hajam az égnek áll. Nyálas és feleslegesen romantikus. Számomra a romantika csak és kizárólag egy párkapcsolatba fér bele. Azon kívül felesleges rossz. Gondoltam valahogy csak túléljük, de ha virágot hoz hazamegyek. Biztos ami biztos sörrel mentem a találkozóra. Szerencsére Gyula is. Plusz pont.

Nem tudom miért, de kifejezetten jól sikerült a dolog. Két sör után még elmentünk a törzshelyemre. (Barátnők várnak hátvédként...Köszikösziköszi) Ott pálinka, még több sör. Hátha beindul a hormonképzés. Beindulni beindult, de nem történt semmi. Valahogy kihúzta magát belőle. Bevallom férfiasan csalódott voltam. Inkább szabad elveket követek és az első, de legkésőbb a második találkozás után igyekszem lehetővé tenni a sexuális együttlétet. Ami itt nem történt meg... De egy hét múlva újra találkozó, ahol kibújt a szög a zsákból.

Az első találkozó ilyetén kimenetele esetén néhány lehetőség felmerül. Az első, hogy buzi a fiú, a második, hogy egyszerűen nem vonzódik hozzád, a harmadik pedig, hogy hátulról támad. Az első két esetben utána nem fog felhívni, soha. A harmadik esetben pedig felhív. Nos. Jöhet a második randevú. Margit sziget. Szintén sör, csak több mint az első alkalommal. A harmadik sör után rákérdezek: Ugyanmár árulja el, miért nem akar lefektetni? Tényleg nem vagyok egy Heidi Klum, de azért nagy általánosságban beindítom a férfak fantáziáját... A válasz, az örök klasszikus: "Nem akarok sietni, ráérünk. Szeretném komolyabban gondolni a dolgot." 

Komolyabban?!?! Komolyan ne viccelj. Olyan röhöghetnékem volt, hogy el kellett menjek pisilés címén. Nos, tájékoztatni szeretnék minden hímet: A NŐKET NEM EJTETTÉK A FEJÜKRE(legalábbis egy részüket).

Egyszóval ez volt az a pont, amikor gondoltam túljárok az eszén, csak ne tudjon róla. Nálunk alvás. Részéről a "de nincs sex" felkiáltással. A női sexualitás megint győzött. Reggel kávé, cigi, tusolás, öltözés, búcsúzás. "Estére hívlak!". "Kösz, nem szükséges."

Azóta sem zaklat a faszságaival. Felesleges tangót járni, ha nincs hozzá zene. Inkább kapja meg mindkét fél azt amire már az első találkozáson is szüksége volt és ne játsszunk felesleges macska-egér játékokat, ha az úgysem vezet sehová.

Tehát Uraim! A szűzkislányoknál bejön a hátsó ajtó módszer. De egy átlagos egyetemista lánynál felesleges játék. Kérem, ne fecséreljék a drága időmet.

Köszönöm

5 komment

Munkahelyi szopás avagy egy éjjel a cégnél

alternativa 2009.05.25. 01:04

Félreértés ne essék, én szeretek itt dolgozni. Komolyan.

De mint minden munkahelyen az enyémen is akadnak furcsa és néha dühítő dolgok.

A baráti társaságunk elég vegyes társaság. Építészek, gépészek, informatikusok, bölcsészek, közgazdászok, zenészek, munkakerülők és életművészek. Van itt minden. A többség vagy félállásban vagy teljes munkaidőben dolgozik valahol. Szeretem és imádom őket, de néha azért rendesen fel tud menni az ember agyvize tőlük.

Hetente átlag 50-60 órát dolgozok (éljen a félállás) egy építészmérnöki irodában, természetesen nappali tagozatos egyetemi hallgatóként. Nem kell kérdezni, nem tudom hogy csinálom. Kevés alvással. A napi menetrend szerint napközben suli, előtte utána közben helyette munka. Munka után? Vagy tovább munka, vagy buli valahol. Általában a munka nyer. A kedvencem, mikor a főnök beesik az irodába délután 6kor, az isten se tudja mit csinált egész nap, és közli a bent tartózkodókkat, hogy holnap ezt és ezt a projektet kell leadni és addig senki nem megy haza, amíg nem vagyunk készen. Rendben. Az esetek 90%-ban nem okoz gondot a dolog, de mi van akkor, ha esetleg az embernek előre megbeszélt találkozója van, vagy koncertjegye? Nem mondhatod, hogy sorry, oldjátok meg nélkülem, mert kirúgnak rövid úton. Nem kezdhetsz el hisztizni, sírni vagy akármi. Nyelned kell. Állandóan.

Most vasárnap éjszaka van. Ahelyett, hogy otthon nézném a TV-ben kényelmesen nyugodtan, hogy a kedves barátaim megnyerik a Csináljuk a fesztivált c. műsor döntőjét, bent csücsülök az irodában, költségvetést készítek és azon gondolkozom, hogy hányadik hete nem töltöm otthon a vasárnap estémet...A helyzet az, hogy sajnos nem emlékszem mikor volt utoljára arra példa, hogy ne dolgoztam volna végig a vasárnapot. A "végig dolgozáson" pedig nem azt értem, hogy bent vagyok éjfélig és hazamegyek. Nemnem. Jobb esetben reggel 8-ra hazaérek. Rosszabb esetben... Nos változó. Értem már haza kedden is a vasárnapi melóból, de átlag délre érek haza hétfőnként.

És igen, drága barátaim, az összes idegszálam megfeszül és legszívesebben sírnék, mikor panaszkodtok, hogy milyen sok a meló. Ott, ahol reggel bemész 8-kor és lelépsz legkésőbb fél5-kor? Nos, lehet, hogy megterhelő és fárasztó, de néha azért gondoljatok arra, milyen 12-14 órákat (vagy még többet) dolgozni a hét minden napján. Még szombaton és vasárnap is.

Persze vannak sorstársak is. Például drága barátnőm, aki, hát hogyis mondjam, valahol a sorstársam. Nap, mint nap ugyanazzal a munkarenddel szembesülünk. Lassan állandósulnak a gimnáziumban még nem ismert fekete, bőrönd méretű táskák a szemünk alatt és csodálkoznak a férfiak, ha kiröhögjük őket, mikor szépnek neveznek.

Néha komolyan érzem, hogy a munkát csak az emberek terrorizálására találták ki. A főnökséget meg pláne. Ha valamilyen véletlen baleset folytán napközben betéved az irodába, azonnal számonkér, hogy mit csinálsz, miért csinálod, hogyan csinálod, miért nem vagy még kész és egyébként is hogy képzeled, hogy ki mersz menni elszívni egy cigit vagy kávézni (az evésről leszoktunk a kollegákkal). Szörnyű, mikor görcsbe áll a gyomrod, ha hozzád szól a Boss. Egyszerűen kellemetlen.

Kérdem én, miért kell ilyennek lennie egy Főnöknek? Miért nem lehet kedves és megértő? Miért nem tanítják meg valami főnökképző iskolában, hogyan kell viselkedni a dolgozókkal, hogy ők is jól érezzék magukat a munkahelyen? Szentül hiszem, és a tapasztalat is ezt mutatja, ha nincsen stressz a munkahelyen (nincs főnökség), akkor egyrészt jobb a hangulat, másrészt gyorsabban, hatékonyabban és egyébkéntis nagyobb lelkesedéssel dolgozunk. De ők ezt miért nem veszik észre?

Miért nyomorgatnak minket? Pedig szeretek itt dolgozni. Szeretem a munkámat. Építész akarok lenni gyerek korom óta. Hálás vagyok, hogy fiatalon és tapasztalatlanul itt dolgozhatok. Hihetetlenül jó a munkatársakkal a viszonyunk, néha csak úgy spontán elmegyünk együtt sörözni.

Nem véletlenül mondjuk néha azt, hogy minden rendben van ezzel a munkával.

Csak a Főnök nem kellene ide....

 

Szólj hozzá!

Írni vagy nem írni...

alternativa 2009.05.24. 21:42

Sokat gondolkoztam, hogy kellene-e vagy sem. Elég sok az ellenérzésem ezzel az egész blog dologgal kapcsolatban. Megosztani a bensőséges gondolataidat másokkal...? Kicsit olyan fura.

Mégis meg kellene próbálni. Hozzátenni valamit a világokossághoz. Hátha valaki tanul a hibáidból. Értékrendet nem lehet átalakítani. Mégis jó érzés lehet, ha kiadhatom magamból ami a lelkem nyomja és nem mondhatom el senkinek.

Hogy is van az aranymondás? "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!"

Lássuk

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása